10 év 10 legnagyobb fideszes botránya

10 év 10 legnagyobb fideszes botránya

Luxusra kell a lóvé: az álkereszténykedő csicska-párt képviselői szügyig gázolnak a korrupcióban, a kokóban és a közpénzben. Húzzák a csíkot, csak sajna nem elfelé.

1. Semjén Zsolt: A narancsbőrű fővadász

Semjén 2012. óta rendszeresen jár Svédországba, alkalmanként 4-5 millió forintot éget el egy-egy program. Az extraköltések megdobják a számlát, ilyen pl. az óránként 750 ezerért bérelhető helikopter, vagy egy teljes hotel lefoglalása. Hogy néz ki egy ilyen program? Az RTL Híradójából kiderül:

2. Lázár János: Magánutak közpénzből?

A lóbiztos Lázár 2013 decemberében főhercegi körben vadászott, amelyen 913 (!) fácánt ejtettek el. A 24.hu értesülései szerint a költségek 3 millióra rúghattak. Nem mellesleg a vadászterület és a szálloda is állami tulajdonban van. Dorbézolni igazán csak állami pénzből lehet, legalábbis ezt bizonyította már Lázár korábban. Az akkor még független újságként működő Origo derítette ki, hogy kétmillió forintba került a szállás Lázár Jánosnak és egy munkatársának három utazáson, mindössze hét nap alatt. Az ügy feltárása után nem sokkal beszántotta a Fidesz az Origot is. 

3. Porban az igazság: Habony Ibizán mulatott

Mitől folyik Árpi orra? Döntse el mindenki, mutatjuk a részletet, amin Habony Árpád, a Fidesz bizalmas tanácsadója üres tekintettel, szipogva bámulja a forgatagot 2015-ben. 

4. A helikopterező fideszes luxuspár: Rogán és Cili

2016-ban a magát parasztgyerekként aposztrofáló Rogán Antal és akkori felesége, Luxus Cecília egy szabolcsi esküvőre kapott helikopteres fuvart. Mindent megtettek, hogy elsikálják az ügyet – nem jött össze. A közpénzből felkapaszkodott egykori Rogán família csúnyán lebukott, mi is tárgyaltuk az esetet. A helikopterezést a Népszabadság derítette ki. Lázár ügyéhez hasonlóan az ügy feltárása után nem sokkal a Népszabadságot is kicsinálták. 

5. Az állami beruházások Mészárosa jachtozik

Az ország gázszerelőjének mindenre is telik. Adriai üdülés? Nem gond, főleg mikor a haveri kör másik nagyhatalmú vállalkozója, a szintén közpénzből felhízott Szíjj László adja hozzá a luxusjachtot. Ezek után higgyük el, hogy az országban nincs minden előre lepacsizva? A Magyar Narancs 2016-os felvétele több mint beszédes.

6. Az Első Vő fénybe került

Elios-botrány, kell ennél többet mondani? Előbb a G-ző Simicska Lajos, majd Orbán veje, Tiborcz István hasított a céggel, aztán nagy haszonnal továbbadta. Olyannyira jól ment a közvilágításos biznisz, hogy még az OLAF szerint is kész „maffia”. Ilyen a családbarát kormányzás Orbán Viktor szerint.

7. Borkai Zsolt felejthetetlen nagyjeleneti

A szexbotrány sem jött jól az álkeresztény Fidesz-csicskának, hisz egy egész ország ismerte meg a nevét és azt, milyen egy igazi fideszes. De ami ennél is durvább, a győri audis földvásárlások ügye. Borkai elsimította az utat a cimborák előtt, hogy a barátai is gazdagodjanak, a város meg hoppon maradt. Volt miből szexhajón dőzsölni.

8. Aberrált szörnyeteget rejtegetett a Párt

A kormány megpróbálta eltussolni a fideszes pedofil, Kaleta Gábor ocsmány és gyomorforgató bűneit. Alig pár hónap múlva jött a következő botrány, a HVG felfedte a fideszes Fohsz Tivadar sok éves perverzióját.

9. Orbán: Több Adria

Miközben országunk miniszterelnöke fegyelmezettségre intette a magyarokat, Orbán kiruccant egy adriai kirándulásra. A haverokkal lógatja a lábát olyan vitorláson, amelyet a magyarok nagy része maximum képen lát – ezt csinálja 10 éve, prédikál és titokban mulat.

10. A luxusminiszter: Még több Adria, még több helikopter

Szijjártó Péter nem csak jahctminiszter, már helikopteres szakértő is. Hajókázik és repked, mindezt a magyarok pénzéből.

 

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.21

Orbánék jövőre 118 milliárdot adnak a legnagyobb állami hazugsággyárnak

A közmédiának csúfolt, valójában a Fidesz szekerét toló MTVA az eddigieknél is magasabb rekordköltségvetésből gazdálkodhat 2021-ben.

  • 2020.10.21

Lassan semmi értelme figyelni Müller Cecília adatait

Egy nap alatt 48-an haltak meg, összesen 1259 regisztrált áldozata van hazánkban a koronavírus-járványnak.

  • 2020.10.21

Kunhalmi Ágnes: az igazság végül mindig utat tör magának

Az MSZP társelnöke üdvözli az Orbán hazug lakájmédiáját elmarasztaló bírósági ítéleteket.