Karácsony Gergely: A budapestiekkel közösen kormányozzuk a várost

Karácsony Gergely: A budapestiekkel közösen kormányozzuk a várost

A főpolgármester a Partizán műsorában számolt be az elmúlt egy év munkájáról.

Már egy éve annak, hogy egy teljesen új szemlélet költözött a főpolgármesteri székbe. Tizenkét hónappal ezelőtt elsöprő győzelmet aratott Karácsony Gergely és a köztársaságpárti erők Budapesten. A főpolgármester most a Partizán műsorában számolt be az elmúlt egy éves munkájáról.

Visszavettük a várost! Visszatért a remény! 

Egy év alatt teljesen új hozzáállást honosított meg az új fővárosi vezetés. Karácsony Gergely közösen kormányozza a várost a lakosokkal. Bármilyen kérdés kerül az asztalra, mindig kikéri a lakosok véleményét. A beérkező gondolatok alapján arra is képes, hogy korrigálja a korábbi döntéseit, ahogy ez történt a körúti biciklisávok esetében is.

Komoly forgalomcsillapítási tervek valósultak meg 10 kerületben is, és a jövőben egyre több közterületet adnak majd vissza az autóktól az embereknek.

De a jövőbe mutató bejelentést is tett a főpolgármester. Jó esély ugyanis arra, hogy a következő években jelentős pénzek érkeznek majd az EU-ból a fővároshoz. Ezekből rengeteg bérlakás szigetelési problémáit fogja megoldani Karácsony Gergely, természetesen a lakosokkal együtt.

Átláthatóság!

Öröm látni, hogy Budapestnek végre olyan vezetője van, aki elszámol azzal, amit az elmúlt egy évben elvégzett. Bár a főpolgármester szerénykedett, mégis rengeteg döntést hozott, amivel emberibbé és élhetőbbé tette a fővárost. Az ambíció pedig ott ült Karácsony Gergely szemében, amikor azt mondta:

Addig nem leszek elégedett, amíg egy megoldandó probléma is van a városban!

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.22

Így emlékezhetsz meg idén 1956 hőseiről

Méltó módon emlékeznél meg az '56-os forradalom és szabadságharc hőseiről? Idén több eseményen is megteheted! Mi pedig Facebookon fogjuk közvetíteni a legfontosabb történéseket.

  • 2020.10.22

Karácsony: az EU-pénzek felét az önkormányzatokon keresztül használjuk fel!

A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöksége támogatja a Szabad Városok kezdeményezését, amely célja, hogy az Európai Unió válságkezelő támogatása a kiváltságosok gazdagodása helyett a többség javát szolgálja - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester.

  • 2020.10.22

Laborország: Ausztria szigorít, Orbán mégsem követi a példáját

Úgy néz ki, a miniszterelnök szabadjára engedte a járványt Magyarországon és a súlyos helyzet ellenére sem vezet be újabb korlátozásokat.